„Éhen Gyula szoborformáló keze alatt a hajdani kisváros igen rövid idő alatt valóságos nagyvárossá épült és teljesedett ki. Megrajzolódtak a nagy formák, de ezt még a lélek a kulturális szervezetlenség miatt nem tudta kitölteni. Nem azért, mintha nem lettek volna szellemi értékek, hanem azért, mert a léleklángocskák szétszórtan lobogtak mindenfelé s így nem tudták egységes fénnyel betölteni a várost.“

Az 1899. esztendőben azonban már megmozdultak a város zene-tehetségei és zenekedvelői. Hogy a zenei erőket egyesítsék és a zenei életnek tervszerű irányítást szabjanak, 1900-ban megalakították a zenekedvelők egyesületét.“

E szavakkal kezdi beszédét dr. Mészáros Hugó, Szombathely megyei város kultúrtanácsnoka, 1934. április hó 21-én, a zeneiskola negyedszázados jubileumi ünnepségének első hangversenyén, majd így folytatja:

„Ezt az egyesülést az akkori város legagilisebb aktív muzsikusai, dr. Gyöngyösi Tivadar ügyvéd, Berzsenyi Janosits József államépítészeti hivatali mérnök, Liszt Ferenc egykori tehetséges tanítványa, Knebel Jenő cs. és kir. udvari fényképész és dr. Stadler Izidor ügyvéd hívták életre.

Ezek a lelkes muzsikusok rövid idő alatt 400 tagot toboroztak az egyesület zászlaja alá. Az egyesület elnökéül sikerült megnyerniök dr. Edelman Sebő premontrei kanonok igazgatót, aki készséggel és tökéletes rátermettséggel vette ki részét minden nemes megmozdulásból. Ebben a kulturális munkájában igen lelkes munkatársakat kapott az egyesület két alelnökében, gróf Korniss Gyulában és Knebel Jenőben, valamint az egyesület mindig tettrekész és örökké fáradhatatlan igazgatójában, dr. Stadler Izidorban.

A zsenge egyesület a buzgó vezetőség irányítása mellett lelkesülten látott a komoly munkához. Hamarosan pompás zenekart szervezett a város muzsikusaiból néhai Pongyelőki Rót kir. tanácsos gordonkaművész közreműködésével. Mi sem igazolja jobban a lendületes munkát, mint az, hogy ez a zenekar egészen rövid idő alatt Janosits József vezénylete mellett annyira haladt, hogy a régi városi színházban már a közönség elé állhatott önálló hangversennyel. (...)“

„… a zenei nevelésről megfelelő gondoskodás történik.“

„A vezetőség lelkes gárdája nyílt szemmel járta a maga útját és egy percre sem tévesztette szem elől a maga emelkedett céljait. Mindjárt a kezdet kezdetén rájöttek arra, hogy habár a városnak szép számban vannak igen tehetséges zenészei, de igazi zenei életről és fejlődésről csak akkor lehet szó, ha a zenei nevelésről megfelelő gondoskodás történik.

Az egyesület buzgó vezetői nem tétováztak. Két éven belül megszervezik az egyesület első zeneiskoláját, amely 1902. évben hegedű és zongora tanszakkal már meg is kezdi működését. Az iskola vezetésére sikerült megnyerni Balassa Kálmán országos hírű hegedűművészt, aki főiskolai készültséggel, széles zenei tudással és lankadatlan ambícióval fogott munkához. Az iskola rögtön magas nívóra emelte a zenei oktatást, amely eddig tisztán dilettánsok kezén volt. Balassa Kálmán úgy állította össze az iskola tananyagát, hogy az tökéletesen hozzásimult a zenei főiskola tanítási anyagához. Ezzel valóban alapjait vetette meg a jól átgondolt zenei nevelésnek és a zenei élet biztos fejlődésének.“

Ekkor kezdi zenei tanulmányait Balassa vezetésével Koncz János, akinek rövid életútja a Zeneakadémia katedrájáig, s Európa rangos koncertpódiumaiig ível.

„Balassa Kálmán azonban nem elégedett meg az iskola területével. Nem zárkózott el a zenei nevelés várába, hanem belekapcsolódott a város lüktető zenei életébe és szerves összeköttetést teremtett az iskola, valamint a zenekedvelők egyesületének munkája között. Kivette részét az egyesület lüktető életéből, kiválóbb növendékeit pedig bevezette az egyesület zenekarába s ezzel ezt a zenekart állandóan felfrissítette s annak egyre erőteljesebb kibontakozását segítette elő.

Avatott vezetése alatt az iskola rohamos fejlődésnek indult, úgyannyira, hogy az egyesület vezetősége komolyan foglalkozott már a gondolattal, hogy az iskolát közérdekű szerepe minél fokozottabb betöltése érdekében városiasítani kellene.

Ez a gondolat azonban egyelőre nem valósulhatott meg, viszont a rohamos fejlődéssel az egyesület anyagi ereje nem tudott lépést tartani s így a zenei élet határozott veszteségére az iskolát egy időre kénytelen volt szüneteltetni.

De a kényszerű szünet nem tétlenségben telt el. Az egyesület ízig-vérig lelkes vezetői a veszendő időt arra használták fel, hogy az egyesület alapjait anyagiakban megerősítsék és kultúrmunkája folyamatosságát hosszú időre biztosítsák.

Ebben a nehéz küzdelemben dr. Stadler Izidor és Knebel Jenő küzdöttek az élen. Nekik az iskola is, az egyesület is valósággal a szívükhöz nőtt már, nem tudtak belenyugodni abba, hogy a rövid idő alatt pompásan kivirágzott kultúrlétesítmény az aranyeső szeszélyessége miatt elhervadhasson. Évekig tartó megfeszített munkájukat teljes siker koronázta. 1909-ben újra életre hívták a zeneiskolát.“