A visszahúzódó természetű kisgyerek zene iránti érdeklődése rendkívül nagy volt. Még beszélni sem tudott, de az éneket, a zenét már figyelmesen hallgatta. Sokan nem is gondolták róla, hogy a természetet is nagyon szerette, még selyemhernyókat is tenyésztett. Ötéves korában, éppen születésnapján kezdett zongorázni tanulni édesanyjától, Voit Paulától. Édesapja sajnos nagyon korán meghalt, így a családfenntartás gondja anyukájára nehezedett. Ekkor a kis Bartók életében megkezdődött a "vándorévek" korszaka. Kilencéves korában, a zongorajátékban való előrelépése érdekében elkerülhetetlen volt, hogy egy olyan városba költözzenek, ahol továbbképezhette magát. Választásuk Pozsonyra esett, melynek zenei élete ekkortájt a magyar vidéki városok között talán a legfejlettebb volt. Ez nem véletlen, hiszen a XVIII. század második felében nem messze innen élte le élete java részét Joseph Haydn, a közeli Doborjánban született Liszt Ferenc, aki első sikereit többek közt Pozsonyban aratta, s e város szülötte volt a híres zongora-virtuóz Johann Nepomuk Hummel. Pozsonyban talált otthonra egy időre Erkel Ferenc is, kinek egyik fia, Erkel László irányította a gyermek Bartók zenei életét. Nemcsak zongorázni tanította, hanem összhangzattanra is, sőt a zeneirodalom iránt is felkeltette érdeklődését. Bartók, mint zongorista, kísérő és zeneszerző, egyre gyakrabban tűnt fel az iskolai ünnepélyek műsorán, melynek következtében városszerte elismerték zenei tehetségét. Élt Pozsonyban egy Dohnányi Ernő nevezetű, rendkívül tehetséges fiatalember, akit még Bartóknál is többre tartottak. A négy évvel idősebb Dohnányi - Bartók utolsó gimnáziumi évei idején - már országos hírű, sőt világjáró művészként volt ismert. Ő az akkortájt mintának számító Brahms-zene követőjévé vált. Így tehát nem csoda, hogy Bartók is Brahms szellemét kapta útravalóul. Dohnányi személye kihívás volt számára, azonban hamar kialakult, melyikük milyen úton halad tovább. Dohnányi megmaradt a német késő romantika mesterének, Bartók viszont új utakat keresett. Az elmondottak tükrében kijelenthető, hogy Bartók legjelentősebb zenei élményei Pozsonyhoz fűződtek. Középiskolai tanulmányai befejezésére is itt került sor, az 1899-ben letett érettségivel.

Dohnányi példáját és tanácsát követve nem a közeli Bécsben folytatta zenei tanulmányait, hanem Budapesten. Az érettségi évében bemutatta tudását a Zeneakadémia egyik tanárának, az egykori Liszt-tanítványnak, Thomán Istvánnak, aki el volt ragadtatva tehetségétől. E meghallgatás után még nagyobb ösztönzést érzett arra, hogy tizennyolc éves korában - édesanyját otthon hagyva - Budapestre költözzön. Zongorára Thomán István tanította, zeneszerzés-kurzusra pedig Koessler Jánoshoz járt. Sajnos ebben az időben sokat betegeskedett, ami alkotói munkásságának alakulására is hatással volt.

Zeneszerzői pályafutása Brahms szellemében indult, de hamarosan új utakra talált. Rendkívüli hatással volt rá Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című kompozíciójának 1902-es, budapesti előadása. Rögtön beleásta magát Strauss partitúráinak tanulmányozásába. Volt azonban még egy nagyon fontos körülmény, ami döntően befolyásolta munkásságát: Figyelme "népzenénk" megismerésére terelődött. Mindezek hatására komponálta 1903-ban Kossuth című szimfonikus költeményét, melynek bemutatása után egy csapásra ismert zeneszerzővé vált hazájában. Azonban amit akkoriban népzenének hitt, az csak a XIX. században oly erőteljesen jelentkező verbunkos muzsika volt. Gerlicepusztai (Ratkó község üdülőövezete Szlovákiában) pihenése alatt - ahol először találkozott a magyar parasztzenével - kezdte fokozatosan felfedezni a különbséget a paraszti népzene és az általa mindaddig népdalnak hitt népies műdal (a verbunkos) között.

 1905-től egyre több időt szentelt népzenei gyűjtéseknek, melyekben segítségére volt egykori zeneakadémiai növendéktársa, Kodály Zoltán. Kodály ismertette meg a fonográfos gyűjtés technikájával és a gyűjtött anyag rendszerezésének módszerével is. 1906 végén megjelent első kiadványuk, Húsz népdal zongorakísérettel, melyből az első tíz Bartók, a második tíz Kodály feldolgozásait tartalmazza. Neki köszönhette azt is, hogy megismerkedhetett az új francia zenével, mindenekelőtt Claude Debussy művészetével, akinek zeneművei szintén nagy hatást gyakoroltak rá, s természetesen az akkoriban megszülető kompozícióiban is nyomot hagytak. Ekkor írta a Gyermekeknek sorozatot, valamint a Tíz könnyű zongoradarabot, benne a közismert "Este a székelyeknél" és a "Medvetánc" nevezetű darabokkal, melyek - meghangszerelt változatban - az 1931-ben komponált Magyar képek című zenekari sorozatában is helyet kaptak.

1907 elején kinevezték a Zeneakadémia zongora tanárává, egykori mestere utódjául. Ebben az esztendőben találkozott élete első igazán nagy szerelmével, Geyer Stefivel. A tehetséges és szép hegedűművésznő teljesen elvarázsolta, azonban Bartók érzelmei sohasem találtak viszonzásra. Lelki válságából az alkotómunka segítette kilábalni. Megírta I. vonósnégyesét, mely talán tükrözi is ezt a fájó lelkiállapotot.

1909-ben feleségül vette Ziegler Mártát, aki akkoriban töltötte be 16-ik életévét, s a következő évben, 1910-ben megszületett első gyermekük, ifj. Bartók Béla.

Az elmúlt néhány esztendő hatására megfogalmazódott Bartókban egy egyfelvonásos opera megírásának gondolata, amely a megelőző évtized zenei összefoglalásaként A kékszakállú herceg vára címmel öltött testet. E mű cselekménye tulajdonképpen egy Férfi és egy Nő kapcsolatának problematikáját boncolgatja. Ezzel az alkotásával részt vett a Lipótvárosi Casino operapályázatán, ahol a zsűri előadhatatlannak minősítette operáját. Ugyanebben az időben a magyar zeneszerzők - köztük Bartók - a kortársi törekvések megismertetése céljából megalakították az Új Magyar Zeneegyesületet (UMZE), melynek nagyszabású tervei kellő anyagi és erkölcsi támogatás hiányában sorra meghiúsultak. A sikertelenségek sora teljesen elkedvetlenítette, s 1912-ben hosszú időre visszavonult a nyilvánosság elől. Az első világháború kitörése előtt eljutott Afrikába, ahol a civilizációtól még érintetlen területeken arab népzenét gyűjtött.

A háborús évek alatt újra komponálásba kezdett, s két alkotással is jelentkezett: a II. vonósnégyessel és egy újabb színpadi kompozícióval, amely A fából faragott királyfi címet viseli. Ez a táncjáték a Férfi-Nő kapcsolat egy újabb próbatétele, melyet a budapesti Operaház kirobbanó sikerrel mutatott be 1917-ben. Ez az esztendő tehát döntő változást hozott a budapesti közönségnek műveivel szemben tanúsított magatartásában. A táncjáték bemutatását követő évben színre került hét évig fiókban hevert műve, A kékszakállú herceg vára is. Valószínűleg mindezek közrejátszottak abban, hogy az új zene neves bécsi kiadója, az Universal Edition szerződést kötött vele, így újra megjelenhettek művei kiadásban, amelyre már 1913 óta nem volt példa. 1918 tavaszán, amikor a Kékszakállú próbái zajlottak, újabb színpadi művekről tárgyalt az Operaházzal. Ezekből a tervekből egy pantomim zenéje, A csodálatos mandarin valósult meg. Akárcsak korábbi színpadi alkotásaiban, ebben is a Férfi és a Nő kapcsolata kerül előtérbe, melyet Bartók a jelenkor valóságos társadalmi viszonyai közé helyezett.

Az 1920-as években kivándorlási terveket szövögetett, de végül is a maradás mellett döntött. Családi életében is változás történt. 1923 nyarán elvált feleségétől, Ziegler Mártától, s nem sokkal később feleségül vette egy másik zongorista tanítványát, a nála huszonkét évvel fiatalabb Pásztory Dittát, s egy esztendő múlva megszületett fiúk, Péter. 1923-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára a város vezetősége egy, az alkalomhoz illő darabot rendelt tőle: így született meg Táncszvit című kompozíciója. Erre az évfordulóra íródott Kodály Psalmus Hungaricusa, valamint Dohnányi Ünnepi nyitánya is. A Táncszvit megírása után zeneszerzőként újabb - s talán minden korábbinál jelentősebb - válságba került. 1926-ban találta meg a kivezető utat. Új eszméi kialakításában a barokk zene tanulmányozása volt segítségére, no meg a húszas években eluralkodó zeneszerzői irányzat, a neoklasszicizmus is hatással volt rá. Az említett irányzat egyik legjelesebb képviselője, az orosz Igor Stravinsky Zongoraversenyének budapesti bemutatója valóságos villámcsapásként érte, minek hatására megszületett I. Zongoraversenye. Hasonló eszmények jegyében fogantak a Szonáta, a Szabadban ciklus, valamint a Kilenc kis zongoradarab című alkotásai. S ahogy az I. Zongoraverseny is ütős effektusokban bővelkedik, úgy a Szonáta lassú tételében, a Szabadban "Síppal-dobbal" darabjában, valamint a Kilenc kis zongoradarab "Csörgőtáncában" is minduntalan a zongora ütőhangszer-szerű lehetőségeivel próbálkozott. Ebben az időben egyre jobban foglalkoztatta Bartókot az a gondolat, hogy pedagógiai célzattal a tanítás számára egészen könnyű zongoramuzsikát írjon. Igazából azonban csak 1932-ben látott munkához, de utána hamarosan megszületett az a 153 rövid kis zongoradarab, mely Mikrokozmosz néven vált ismertté.

A harmincas évek kezdetén egy újabb összefoglaló remekmű került ki keze alól, Cantata Profana címmel. Eredeti terve szerint egy trilógia első részeként, amely a Kárpát-medence népeinek folklórés álomvilágára épült volna. Azonban mindebből csak ez az első rész valósult meg, ami tulajdonképpen a természeti világ tisztaságát áhító, a társadalomból kilépő, menekülő fiúkból lett csodaszarvasok meséje, mely e sorokkal végződik: "A szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból". Elég volt körülnéznie maga körül abban az embertelen és kultúrellenes világban, hogy meglássa, megérezze, mennyire hiányzik ez a "tiszta forrás", ami számára a paraszti népzenét jelentette.

Kodály Zoltán programjához csatlakozva, s hozzá hasonlóan Bartók is szerette volna a magyar népdalkincset az énekhang által közelebb vinni az emberekhez. Ennek tükrében fogant 1935-ben 27 két- és háromszólamú női és gyermekkarra írt kóruskötete. Pályafutása csúcsán, 1936-ban íródott Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című alkotása, majd egy évvel később a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. 1938-ban Benny Goodman jazz-klarinétos felkérésére megszületett Kontrasztok elnevezésű triója, amely a megrendelő kérésére klarinétra, hegedűre és zongorára íródott. 1939-ben, a Paul Sacher vezette baseli kamarazenekar újabb felkérésére - első felkérésükre a "Zenét" komponálta - készítette a háromtételes Divertimentot.

A nemzetiszocializmus (nácizmus) európai és magyar felerősödése következményeként egyre erősödött benne az emigráció, a kivándorlás gondolata, melyet csak fokozott édesanyja 1939 decemberében bekövetkezett halála. Napról-napra nyilvánvalóbb volt számára, hogy merre tart Magyarország, így végül arra az elhatározásra jutott, elhagyja hazáját. 1940 októberében, egy élhetőbb élet reményében az Egyesült Államokba, New Yorkba utazott családjával. Európát, Magyarországot nem látta soha többé. Természetesen az Óceán túlsó partján nem folytathatta zökkenőmentesen addigi európai életét. Valójában sohasem érezte magát otthon benne, ennek ellenére dolgozni és koncertezni kezdett.

1940 novemberében az a megtiszteltetés érte, hogy a Columbia Egyetem díszdoktorrá avatta, s megbízta egy szerb-horvát népzenei anyag lejegyzésével és rendszerezésével, amiért - a megélhetéshez szükséges - rendszeres fizetséget kapott. A barátok segítőkészsége ellenére még jó ideig nem kezdett komponálni. Úgy érezte, hogy zeneszerzői pályája egyszer s mindenkorra befejeződött. Ehhez még hozzájárult betegsége is. Kórházi kezelése közben kereste meg a Bostoni Szimfonikusok akkori karmestere, Serge Koussevitzky, aki egy zenekari mű megírását kérte tőle. Ez a felkérés igazán felvillanyozta, így született meg az öttételes Concerto. A bemutató sikerének köszönhetően újabb megbízásokat kapott: Yehudi Menuhin (hegedűművész) hegedű-szólószonátát kért tőle, William Primrose (brácsaművész) brácsaversenyt rendelt. Felesége születésnapjára írta III. Zongoraversenyét, ezzel szerette volna meglepni, megörvendeztetni Őt. Azonban egészségi állapota ismét rosszra fordult, és kórházba vonulása után nem sokkal elbúcsúzott a földi élettől. Feleségének szánt művét azonban még volt ideje befejezni. "Csak azt sajnálom, hogy tele kofferrel kellett elmenni".

Halála után sok-sok utcát, intézményt neveztek el róla, többek között a Magyar Rádió egyik, komolyzenét sugárzó csatornája is az ő nevét viseli, 1987 májusa óta. Sőt még egy korábbi magyar bankjegy-sorozat ezerforintos címletén is megjelent. (Az 1983 és 1999 között forgalomban lévő bankjegy 1991-ig a sorozat legnagyobb névértékű elemeként szolgált.) Rengeteg kiadvány, könyv témája volt, s különböző képzőművészeti alkotások (emléktáblák, szobrok) is megörökítették. Minden évben, Bartók születésnapján (március 25-én) adják át a Bartók-Pásztory díjat, melyet Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta alapított szeretett férje tiszteletére. E díj átadására első alkalommal 1984- ben került sor.

A legfontosabb azonban, amit az utókorra hagyott, zeneművei, melyekbe megpróbálta beépíteni a számára "tiszta forrásként" szolgáló népzenei nyelvet. Földi maradványait 1988-ban hozták haza az Amerikai Egyesült Államokból, s helyezték végső nyughelyére Budapesten, a Farkasréti temetőben. Így leghőbb vágya - újra "hazatérni" - mégiscsak megvalósult.

Bartók Béla szombathelyi kapcsolatai