Város vezetése-funkciója
| A gyárak, üzemek, pénzintézetek és kulturális létesítmények mellett több intézmény emelte a város jelentőségét, a térségben betöltött központi szerepét, pl. a Déli Vasút Forgalmi Főnöksége, királyi pénzügyigazgatóság, királyi adóhivatal, az egész vármegye területére hatáskörrel rendelkező királyi törvényszék, királyi ügyészség stb., valamint Szombathely e korban is püspöki és vármegyei székhely volt. Az egykori feudális, egyházi közigazgatási funkciók után hiába szerzett modern, polgári közigazgatási, bíráskodási és más központi funkciót biztosító új, fontos intézményeket a város, Észak-Dunántúl regionális központjává mégsem tudott válni. E szerepkör betöltésére Szombathely mellett egyaránt törekedett Sopron és Győr is. A dualizmus korában e térségben regionális központ nem alakult ki, a szóban forgó 3 város e téren osztozni kényszerült. |
|
(balról a Püspöki Palota) A korban a városok jogállásukat tekintve két típusba, törvényhatósági vagy rendezett tanácsú városok sorába tartoztak. Az utóbbi kategóriát, amelybe Szombathely is tartozott az 1871. évi XVIII. törvénycikk szabályozta. E törvénycikk szerint Szombathely, mint rend. tan. város önkormányzati és állami közigazgatást közvetítő szereppel rendelkezett, a megye törvényhatóságának volt alárendelve, a megyétől, vagy a kormánytól kapott rendeleteket vita nélkül végre kellett hajtania. A város belügyeiben (vagyon, költségvetés stb.) maga dönthetett, szabályrendeleteket alkothatott, amelyek megyei jóváhagyásra szorultak. Önkormányzatának legfőbb szerve a képviselő-testület, annak elnöke a polgármester volt. A képviselő-testület végrehajtó szerve és a város előljárósága a tanács volt. A képviselő-testület a szóban forgó törvény 34.§-a alapján fele-fele arányban a polgárok szabad, nyílt választása során megválasztott tagok és a legtöbb adót fizetők (virilisek) köréből állt össze. (A virilisek névjegyzékének összeállításakor az értelmiség adóit duplán számolták.) 1886-ban 47 választott és 47 virilis képviselője volt a perint-parti városnak. A dunántúli városok közül 1910-ben Nagykanizsán volt a legmagasabb az egy virilisre eső adó összege (2100 k.), majd Szombathely következett 1920 koronával (Pécs 1770 k., Sopron 1610 k., Győr 1540 k., Székesfehérvár 1020 k.). A virilizmus révén a képviselők egy jelentős része állandó tagja lett a képviselő-testületnek s hosszú időn át nagy szerepet játszott a város életében. A szombathelyi képviselő-testületben ekkor 4 fő csoportosulást lehetett megfigyelni: 1. őshonos, szombathelyi, tehetős, iparos- és kereskedőréteg (e csoport magyar vagy német származású volt, erős lokálpatriotizmus jellemezte, korábban szerzett kiváltságai védelmében tartott össze), 2. új, mozgékony, vállalkozó szellemű, a Monarchia más területeiről idetelepült ipari tőkések (gép-, bőr-, gyufagyáros stb., a városi közösségbe egészen be nem fogadott réteg, jelentős szerepük volt a gazdasági életben, kevésbé lokálpatrióták), 3. őslakos, közismert és közmegbecsülésnek örvendő értelmiségiek, 4. kisszámú ősbirtokos, mezőgazdaságát tőkésíteni kívánó földbirtokos. Éhen Gyulának és társainak e képviselő-testületet kellett a modernizációhoz megnyerni. A település a dualizmus korában csakhamar tehernek érezte a megyei felügyeletet, ügyeit önállóbban kívánta intézni s ezért a magasabb városi rang, a törvényhatósági városi cím elérésére törekedett. E próbálkozás azonban sem 1894-ben, sem 1907-ben nem járt sikerrel. |
A mai Berzsenyi Dániel tér a századfordulón
|
Szombathely, az egykori püspöki mezőváros a dualizmus korában korszerű infrastruktúrával, kommunális intézményekkel rendelkező modern várossá vált. Színház, vendéglők, kávéházak, szállodák, fürdők, parkok létesültek, melyek megváltoztatták a városképet, új városi életformát eredményeztek. Az új intézmények nagyobb kényelmet, biztonságot, higiénét, jobb művelődési, szórakozási lehetőséget, magasabb életminőséget tettek lehetővé. Szombathely e korban magasabb városiasodási fokon állt, mint az ország, vagy a Dunántúl városainak legnagyobb része. Talán mondhatjuk azt is, hogy a szombathelyi urbanizáció megközelítette, elérte az európai mércét, az átlagos nyugati szintet. Szombathely példája is bizonyítja azt, hogy a nagy lakosságszám nem jelent magasabb urbanizációs fokot. Ezen állítást támasztja alá Beluszky Pál egyik tanulmánya, melyben a magyar városok 1900. évi állapotának komplex vizsgálata alapján városaink rangsorában a 17. helyre (Zágrábot is számolva a 18.) tette Szombathelyt. Vas megye székhelye e rangsorban így több törvényhatósági várost (Fiume, Eszék, Komárom, Marosvásárhely, Szabadka, Szatmárnémeti, Újvidék stb.) megelőzött. Szombathely lakosságát tekintve 1900-ban a 39., 1910-ben a 28. helyen állt a magyar városok sorában. |
A kerthelyiségek egyike
|
Szombathely, az egykori püspöki mezőváros a dualizmus idején a korábban megszerzett pozicióit tovább erősítette, újakkal egészítette ki, s a Dunántúl jelentős városává, környékének nagy hatósugarú központjává (gazdasági, közlekedési, közigazgatási, kulturális stb.) emelkedett. Eddigi soraimmal azt kívántam bemutatni, hogy Szombathelyen a vasút megjelenése megindított egy gyors városfejlődési folyamatot, amelyet a kiegyezés utáni gazdasági fellendülés, a város polgárainak áldozatvállalása és igényessége, valamint a megfelelő szakemberi és városvezetési háttér, a megye földbirtokosainak (pl. Batthyányak, Gothardok) segítsége erősített. Ezen hatások együttes jelentkezése Szombathelyt a korabeli Magyarország egyik legmodernebb városává tették. |
Zenepavilon a Szent István-parkban