Horváth László
Zalaegerszegen kezdte zenei tanulmányait egy helyi ének-zene tagozatos általános iskolában. A zeneiskolában előbb furulyát tanult, majd 12 évesen gitározni kezdett. A gimnázium évei alatt - miközben egyiptológia szakra készült - hangszeres tanulmányait is kitartóan folytatta. A klasszikus zene mellett helyi underground zenekarokban is játszott, érdeklődése ekkor fordult a zenei pálya felé.
Érettségi után szülei akaratára a Budapesti Gazdasági Főiskolára került, ezzel párhuzamosan kezdte el a szombathelyi Művészeti Gimnázium szakmai tagozatát, tanára Straub Tamás volt. A sikertelen számviteli főiskolai félév után már csak a zeneművészetre koncentrálhatott. A kétéves szakiskolai képzést a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti karán folytatta gitártanár-kamaraművész szakon, ahol 2008-ban diplomázott Roth Ede művésztanár osztályában. Zenei fejlődésére óriási hatással volt Giuseppe Verdi, Igor Stravinsky és a Pink Floyd zenéje ezenkívül Svjatoslav Richter és Glenn Gould zongora- valamint Bak Zoltán gitárjátéka. Már a főiskola első éve alatt elkezdett tanítani a jánosházi Zeneiskolában, ahol két évet töltött, később Pápán, Csornán és végül Győrben is tanított egy-egy tanévig. 2008 szeptemberében kezdte meg munkáját a Bartók Béla zeneiskolában Szombathelyen. 2010-ben beiratkozott a Grazi Zeneakadémia művészképzésére Prof. Martin Mysliveček osztályába. Művészdiplomáját kitüntetéssel szerezte meg 2012-ben, egy évvel később a tanári mesterfokozatot is megszerezte a Győri Széchenyi István Egyetemen. Tanulmányai során részt vett Katona Péter, David Leisner, Jozef Zsapka, Pavlovits Dávid, Paulikovits Pál, Pavel Steidl, Carlo Marchione és Aniello Desiderio mesterkurzusain. 2004-ben Magyarországot képviselte egy koncerten, melyet a Közép-Európai Gitárszövetség rendezett Bulgáriában.
Zenei tevékenységéhez a versenyzés is hozzátartozott, hazai és külföldi gitárversenyek döntőse, díjazottja volt: 2003 Országos szakközépiskolai gitárverseny, Vác I. díj, 2008. Szeged, Országos Egyetemi Gitárverseny - I. díj, 2012. Novi Sad, World Guitar Competition nemzetközi gitárverseny - II. díj. A szegedi gitárverseny díjaként 2010-ben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében, ezt a koncertet a Bartók Rádió élőben közvetítette. Fellépett ezen kívül a szegedi, székelyudvarhelyi, makói nemzetközi gitárfesztiválokon, ahol mesterkurzust is tartott. Több alkalommal adott koncertet Ausztriában, Szlovákiában, Romániában, valamint hazai városokban. A 2010-ben indult évenként megrendezett nyári szentesi gitártábor művészeti vezetője.
Az aktív zenélést a tanítás mellett is folytatja, az ebből szerzett tapasztalatokat igyekszik a tanítási folyamatba integrálni. Az idei év márciusában a győri Liszt Ferenc Zeneiskola által szervezett gitárversenyen, majd a soproni Marionett gitárversenyen zsűrielnöki feladatokat látott el. A zenei versenyzést – minden hibája és abszurditása ellenére – fontosnak tartja ezért mindent elkövetett, hogy a Sistrum Zenei Versenyekbe újra visszakerüljön a gitárverseny is.
Tanítványaival eddig elért sikerei:
- Tóth Dániel, 2009. Vác, Országos Gitárverseny – döntő
- Harangozó Marcell, 2012, Vác Országos gitárverseny – döntő, 2014. Sistrum Gitárverseny- arany fokozat, 2014. Tatabánya, Regionális Gitárverseny – arany fokozat, 2015. Sistrum gitárverseny – nívó díj, 2015. Vác Országos Gitárverseny – II. díjaként
- Kocsis Márton – 2015. Sistrum Gitárverseny – arany fokozat