Kitüntetések

Szeretettel gratulálunk.

Bejcziné Németh Tündének, intézményünk korrepetitorának, hogy március 15-én a Vas Megyei Közgyűlés által alapított Vas Megye Szolgálatáért Kulturális Tagozata kitüntető elismerésben részesült.

 

Brandiszne Szep Emoke ev tanara

Brandiszné Szép Emőke zeneiskolai tanulmányait a kaposvári Liszt Ferenc zeneiskolában kezdte. Hegedűtanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet Pécsi Tagozatán szerezte meg Gyermán István tanítványaként 1979-ben. 1979-től 1986-ig tanított a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában, kamarazenélt, tagja volt a Kaposvári Szimfonikus Zenekarnak, a Csiky Gergely Színház zenekarának, a Tinctoris Együttesnek.1986 óta tanít a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában. Azóta tagja a Capella Savariának is, e mellett sokat szerepelt más magyar és külföldi együttesekben is.

Folyamatosan képezte magát, többek között 1987-ben és 1988-ban részt vett Ingrid Seifert barokkhegedű kurzusán Innsbruckban, 1989-ben Utrechtben (Hollandia) Jaap Schröder barokkhegedű kurzusán, majd nála tanult 1990-ben féléves ösztöndíjjal Baselben. Ezzel is hozzájárulva pedagógusi munkájának fejlődéséhez.

Mint maga írja önértékelésében: „számomra a tanítás és a nevelés a legfontosabb, és nagy ajándék az aktív muzsikálás”. Előrelátóan, tudatosan tervezi meg tanítását. A hegedűsök megszokott repertoárját folyamatosan bővíti. Aktívan részt vesz a zeneiskola vonószenekarának munkájában. Az „A” tagozatos növendékeket a zenekarba történő beilleszkedésre készíti fel. Legtehetségesebb „B” tagozatos növendékeit zenei pályára irányítja. 2012 óta tanszakvezető, a vonóstanárok munkáját továbbképzéseken keresztül is segíti.

Tanítványai az elmúlt 30 év során szépen szerepeltek, illetve díjat nyertek: az Országos Koncz János Hegedűversenyen, az Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenyen, az Országos Alba Regia Kamarazene Versenyen, a győri Ifjú Muzsikusok Fesztiválján, és a Sistrum Zenei Versenyeken. Eddig hat növendéke választotta ezt a hivatást.

2018 őszén két tehetséges tanítványával részt vettek Budapesten az Országos Zathureczky Hegedűverseny, valamint a Győrben megrendezetett XII. Lengyel Zenei Fesztiválon, mindkét eseményen méltón képviselték iskolánkat. Káldy Márton a 2019 tavaszán megrendezett XVII. Sistrum Zenei Versenyen arany minősítést szerzett. Káldy Márton és Paksi Liza II. díj kaptak a Vácon megrendezett XI. Országos Hegedű-duó Versenyen. Brandiszné Szép Emőke felkészítő tanári különdíjban részesült.

Káldy Márton, Paksi Liza és Kérges Zsófia kamaracsoportjával a Székesfehérváron megrendezett XIV. Országos"Alba Regia" Kamarazene Versenyen III. díjat nyertek.

Külföldön is jeleskedett tanítványaival. Mártonnal és Lizával részt vettek az Ausztriában megrendezett Prima la Musica országos zeneiskolai versenyen, ahol az Eisenstadti területi válogatóról bekerültek a Klagenfurti döntőbe.

Pedagógiai munkájának elismeréseként a tantestület javaslatára 2005-ben már megkapta az „Év Tanára Díj”-at. Ebben a tanévben is jelölést kapott kollégáitól.

Brandiszné Szép Emőke pedagógiai tevékenységével és az idei tanévben elért kiemelkedő eredményeivel minden szempontból teljesítette az „Év Tanára Díj” jelölt állításának szempontjait.

 

vlasitsne kardos eva

Az egyetemi diploma megszerzését követően, 2001. szeptember 1-jén kezdte el a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolában zenepedagógusi munkáját.

Azóta - egy rövid szünettel, amit a gyermekei születése miatt töltött otthon - iskolánkban dolgozik.
Az iskola tehetséggondozó munkájában a kezdetektől aktívan részt vállalt és ezáltal személye és tevékenysége tanítványai, kollégái és környezete számára ismert és elismert.

Tehetséggondozó munkája a különféle egyéni- és kamaraversenyek tekintetében rendszeres és kiemelkedő, így az általa felkészített diákok számos helyezést és díjat értek el.

Mint pedagógus és zongora korrepetitor maximális felkészültséggel, intellektuális és emocionális egységben tanítja és korrepetálja a növendékeket. Az évek során rendszeresen készítette fel növendékeit különböző versenyekre, a Sistrum Zenei Versenyeken négy alkalommal ért el tanítványaival nívódíjat, három alkalommal juttatta be tanítványait a Balassagyarmaton rendezett országos négykezes és kétzongorás versenyek döntőjébe, ahol kétszer második és egyszer harmadik helyezést sikerült elérniük. Öt növendéke tanult tovább Művészeti Szakgimnáziumban. Zenepedagógusként szakmai tudása, elhivatottsága, érzékenysége, partneri együttműködése, a közösségben betöltött szerepe példaértékű.

Korrepetitorként segíti más tanszakok felkészülését, regionális, országos és nemzetközi versenyeken vett részt zongorakísérőként, melyeken  többször is a zsűri korrepetitori különdíjjal jutalmazta. Rendszeresen szerepelt a zeneiskolai rendezvényeken is.

Vlasitsné Kardos Éva tanárnő kiemelkedő eredményei a 2017/2018-as tanévben:

  • -          XV. Országos Friss Antal Gordonkaversenyen, Szolnok – zongorakísérői különdíj;
  • -          Sistrum kamaraverseny – Farkas Botond, Lakatos András – Nívódíj;
  • -          Sistrum zongoraverseny – Farkas Botond – Kiemelt nívódíj;
  • -          XI. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny, Balassagyarmat – Farkas Botond, Lakatos András III. helyezés;
  • -          III. Közép Dunántúli Regionális Négykezes és Kétzongorás Fesztivál, Tatabánya – Kerti Júlia, Vidóczi Júlia – Kiemelt arany minősítés;
  • -          Farkas Botond felvétele a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumba;
  • -          Farkas Botond szólóest

Both Agnes Tibold dij

Both Ágnes 1985-ben kapta meg kitüntetéses zongoratanári diplomáját, olyan kiváló művésztanárok és zenepedagógusok keze alatt csiszolhatta tudását, mint Hambalkó Edit, Ábrahám Mariann és Teőke Mariann. Kisebb kitérők után a híres budapesti Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, és Zenei Alapfokú Művészeti Iskolához került zongoratanárnak, korrepetitornak. 1998 óta volt megbecsült tanára a Bartók Béla Zeneiskolának. Gyermekei születése után először kisebb óraszámban, 2012 óta teljes állásban tanított Szombathelyen zongorát és látott el korrepetitori feladatokat. Hosszú éveken át volt zongorakísérője országos és regionális cselló- és hegedűversenyek díjazott növendékeinek, mindig nagy örömmel segítette munkájukat. Farsangi hangversenyeken rendszeresen szervezett közös produkciókat a tanszak tanáraival, növendékeivel együtt.

Zenei táborra és zongora továbbképzésekre készítette fel növendékeit. A zene gyógyító és fejlesztő hatásában bízva problémás gyerekek tanításával is foglalkozott. Osztálykoncertjein sziporkázó ötleteit is megvalósította: a zongorázás mellett ritmus-taps játékok, éneklés, a növendékek saját műveinek bemutatása, jelmezek, sőt prózai, színészi alakítások is jellemezték ezeket a koncerteket, jelentősen erősítve ezzel növendékeinek osztályközösségét. A Sistrum Zongoraversenyekre rendszeresen készített fel növendékeket, számos rendkívül kimagasló eredmény fűződött nevéhez. Legsikeresebb növendéke, Kóta Zsigmond több országos, nemzetközi és regionális verseny vagy fesztivál díjazottja, illetve kiemelt jutalmazottja volt.

Egy végtelenül tiszta lelkű, a zeneoktatást a legkifinomultabb igényességgel, magas színvonalon művelő kolléganőnk volt, távozása nagy veszteség tantestületünk számára, de vigasztalódjunk azzal, hogy Ági éteri lénye az ő álomvilágába szállt, abba a világba, amibe földi életében is olyannyira hitt.

 

Földesi János, a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola – AMI népzene tanára 2017. október 14-én Vas Megyei Prima Díjban részesült. 

A tanár úr ezekkel a szavakkal mondott köszönetet az elismerés átvétele után:

"Köszönöm a megtiszteltetést! Erre igazán nem számítottam,
hogy egy magyar népzenész ilyen elismerő díjat kaphat.
Nem volna ez a díj soha az enyém, ha nem volna a feleségem, Rózsika,
ha nem volnának kitűnő zenészkollégáim, nem volnának azok az emberek,
akik imádják a népzenét. Azt hiszem, hogy a mai világban hagyományhű,
magyar népzenész ilyen nagy megtiszteltetést nem kapott, mint én.
"